2020. június 8., hétfő

Katolikus hittan, A keresztség 2


Katolikus hittan
2020. június 8.
2. osztály
A keresztség 2
Amit most ide leírok a keresztség szentségével kapcsolatban, azt már majdnem mind tudod, ha figyelmesen megnézted a múltkori 2 mesét.
A keresztség szentségét úgy is szoktuk nevezni, hogy az minden szentség kapuja. Mert a többi 6 szentség nem vehető fel nélküle.
A keresztség örök nyomot hagy a lelkünkön, így egy embert csak egyszer kell megkeresztelni, és az örökre érvényes marad.
A keresztség szentsége megtisztít attól az áteredő bűntől, amit az ősszülőktől, Ádámtól és Évától örököltünk. (Akit nem kisbabaként keresztelnek meg, annak a keresztségig összegyűjtött személyes bűneit is eltörli a keresztség.)
Amikor megkeresztelnek valakit, akkor Ő a mennyei Atya gyermeke, Jézus testvére, a Szentlélek temploma és az Anyaszentegyház tagja lesz.
Normál esetben a pap keresztel, de életveszély esetén bárki keresztelhet.
Csak vízzel érvényes a keresztelő, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Amikor megkeresztelnek valakit, védőszentet kap. (Akár többet is, ha több keresztneve van.)
A keresztszülő feladata, hogy imádkozzon a keresztgyermekéért, mutasson neki jó példát a vallásos életben és ha szükséges, gondoskodjon róla.
Jézus is megkeresztelkedett, bár az egy kicsit másféle keresztelő volt, hiszen Jézus lelkén nem volt az áteredő bűn. Őt Keresztelő Szent János keresztelte meg a Jordán folyóban – de ezt már tanultuk 😊
Tk. 111. oldal
Házi feladat: 112/2.3.

2020. június 8. Magyar nyelv


2020. június 8. Magyar nyelv


Hamarosan itt a VAKÁCIÓ!





A Zootropolis – Állati nagy balhé 2016-ban bemutatott amerikai 3D-s számítógépes animációs film, láttad már?






Mára ehhez a filmhez kapcsolódó játékot készítettem, egy kedves tanító nénivel együtt.

 Kicsit már a harmadik osztályra is előre kukucskálunk benne. 

Fogadjátok szeretettel!






Tünde néni

Kórus 06.08.

2020.06.08. Picinyek kórusa

Kedves Kórustagok, kedves gyerekek!

Elérkeztünk az utolsó tanítási héthez!

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm az egész éves, kitartó munkáját!
Igaz, elég különösre sikeredett ennek a tanévnek a befejezése, elmaradtak fellépések, és digitális formában kellett megoldjuk a kóruspróbákat. De nagyon szépen, kitartóan dolgoztatok, ez eddigi befektetett munka nem veszett el, és folytatjuk a következő tanévben, amit elkezdtünk!

Jövőre várok mindenkit sok szeretettel a Kicsinyek kórusába!


Utolsó órai anyagunk pedig egy megemlékezés lesz, mégpedig Trianon kapcsán.

Pontosan Száz éve, hogy 1920. június 4-én írták alá a versailles-i Nagy Trianon-kastélyban az első világháborút lezáró trianoni békediktátumot, amely területe kétharmadával megcsonkította Magyarországot, míg a magyarság egyharmada az új határokon kívülre került. Június 4-ét az Országgyűlés 2010. május 31-én a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította.

Az alábbi videón található nagyon szép dal a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából készült:


Én ezzel a zenével szeretnék mindenkinek, szép, pihentető nyarat kívánni!
Szeptemberben találkozunk!
Addig is énekeljetek bátran, ha kedvetek tartja és vigyázzatok magatokra!

Szeretettel:
Orsi néni

2020. június 8. Testnevelés néptánc


2020. június 8. Testnevelés, néptánc



Kedves Szülők, Gyerekek!


Hamarosan itt a  VAKÁCIÓ!



Kérünk szépen mindenkit, aki még Bogi néninek nem adta be a bizonyítványát, hogy legyen kedves a

Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskolába 

vigye be, hogy Bogi néni kitölthesse!




Kérem, hogy a felvételiről se feledkezzetek meg!

       2020. június 11. (csütörtök) 14 órától - 18 óráig
       2020. június 12. (péntek)      14 órától - 17 óráig

      Helyszín: Hódmezővásárhely, Mária Valéria u. 4-6.




 Várnak: hegedű, cselló, gitár, orgona, zongora, magánének, furulya, fuvola, oboa, klarinét, fagott, szaxofon, trombita, kürt, harsona és ütő hangszerekre.

Bogi néni, Tünde néni


2020. június 8. Matematika

Hamarosan itt a VAKÁCIÓ!



Ma egy varázslatos világba utazunk.

Egy olyan feladatot készítettem, amivel azt is felmérheted hogy milyen jó megfigyelő vagy.

 Ez most kicsit jobban a lányoknak kedvez, de legközelebb fiúsat készítek!

Jó lesz?



Tünde néni

2020. június 8. Magyar irodalom


2020. június 8. magyar irodalom


Hamarosan itt a VAKÁCIÓ!



Ezzel a játékkal kiérdemelheted a szünidőt!






Tünde néni

2020. június 8. Etika

Hamarosan itt a VAKÁCIÓ!








Nem állhat minden kisgyerek mellett egy rendőr. Ezért neked kell magadra vigyáznod!



Egyre ügyesebb, egyre önállóbb leszel.

Egyre többször engednek el a szüleid a boltba a játszótérre.














Bemutatom neked az Domonkost, az okostelefont, aki Zsófinak segít az önállóságban.


Fogadd meg a tanácsait!











Tünde néni